Gyakori kérdések

Megrendelés

  • A határidő letelte után összesítjük a megrendeléseket. Ez az adatbázis adja az alapját a filmezések szervezésének, így tehát ha ez összeállt, megkezdődhetnek a felvételek. Ha későn adják le a megrendelést, akkor előfordulhat, hogy már túl vagyunk az abban a csoportban való filmezésen, ahová az Önök gyermeke jár. Esély még úgy is marad arra, hogy nem maradnak le, de mindenképpen csökken. Ha csak egyetlen gyermeket kell filmeznünk egy nap, az egyéni árajánlatot jelent.
  • Ennek többféle módja is van.
    • Itt a honlapon a MEGRENDELÉS oldalon az űrlapot kitöltve
    • Az óvodában kiosztott papír alapú megrendelőlap kitöltésével és annak az óvodában való leadásával, vagy a lefényképezett változatának bármilyen platformon való elküldésével.
    • E-mailben (ovifilm@gmail.com) jelezve a megrendelési szándékot (Óvoda-csoport-gyermek neve) Munkatársunk telefonon fogja keresni a részleteket illetően.
    • Telefonon (06-30-998-1901)
    • SMS-ben (06-30-998-1901) jelezve a megrendelési szándékot (Óvoda-csoport-gyermek neve), munkatársunk telefonon fogja keresni a részleteket illetően.
  • Mindenképpen adja le akkor is a megrendelését, hiszen van rá esély, hogy vagy nem filmeztünk még a csoportban, vagy többször is mennünk kell, hiszen egy alkalommal 3-4 fő a limit. Érdemes telefonon érdeklődni, hogy ez ügyben mi az aktuális helyzet, mire számíthatnak.
  • Ez azt jelenti, hogy noha az adott óvodában jelen vagyunk, de éppen nem abban az időszakban járunk, amikor a felvételek ott készülnek. Ez sem zárja ki azonban a lehetőséget, ha van még kapacitásunk, de meg kell kérnünk az engedélyt az óvodától, és hacsak nincs másik gyermek is, akiről szintén ekkor szeretnének filmet szülei, egyedi ajánlatot kell, hogy adjunk.
  • Ez esetben az adott óvodával még nem vagyunk kapcsolatban, ott még nem készültek ovifilmek. Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, és tájékoztatjuk, hogy mik a lehetőségek arra vonatkozólag, hogy kapcsolatba kerüljünk az óvoda vezetésével és gyermekéről ovifilmet rendelhessen!
  • Ez a lehetőség tulajdonképpen azért született, hogy magát a megrendelés szándékát lehessen vele jelezni, ami nagyon fontos a megrendelési időszakban. A konkrétumok, részletek később is tisztázódhatnak, ellenben maga az igény be kell, hogy fusson időben. Ha valakinek csak erre van éppen ideje, de nem szeretné elfelejteni a dolgot, akkor ajánlott, hiszen négy adat (Óvoda-csoport-gyermek neve- elérhetőség) megadásával jelezheti már a megrendelési szándékát. Később pedig telefonon tudjuk egyeztetni a konkrétumokat.
  • Ami „kötelező” a beazonosításhoz, az az óvoda, a csoport, és a gyermek neve. A kapcsolatfelvételhez, információk (mikor lesz a filmezős nap…stb) átadásához a leghatékonyabb a telefonszám. Minden más nem kötelező a megrendeléskor, ha hiányzik valami, azt mi úgyis telefonos érdeklődés során kiderítjük illetve megbeszéljük Önnel.
  • Nem kötelez semmire, ez nem egy hivatalos szerződés közöttünk, bármikor visszamondható.
  • A csomagajánlatok az elérhető termékekből összerakott legnépszerűbb variációkat vonultatja fel. Amennyiben másfajta összetételben, vagy csak szólóban szeretne filmet rendelni, úgy arra is van lehetőség.

Filmezési nap

  • Három szempontnak kell érvényesülni, hogy egy adott napon megvalósuljon a filmezés:
    • Csapadékmentes időjárás, hogy a gyerekek ki tudjanak menni az udvarra
    • Minden „főszereplő”, akiket aznap filmezünk, ott legyen aznap az oviban
    • Az óvoda részéről se legyen semmilyen olyan tényező, mely meghiúsíthatja a felvételt (fakultatív nap, betegség, sok hiányzó…stb)
  • Általában egy vagy két nappal előtte, mivel az időjárás és a hiányzások kiszámíthatatlansága miatt nem nagyon lehet sokkal előbb tervezni.
  • Egy vagy két nappal (hétfői filmezés esetén pénteken) előtte. Telefonon fogjuk keresni Önt, azonban ezt megelőzi egy előzetes tájékozódás az óvoda-óvónő irányába, amiből már kiderül számunkra, hogy nem hiányoznak-e a „főszereplőjelöltek”
  • Ha ezt az információt még a filmezést megelőző estéig jelzi, akkor a filmezés vagy elmarad, vagy az Önök gyermeke egy másik alkalommal kerül sorra. Ha csak reggel tudjuk meg, akkor a filmezés semmiképp nem marad el, de mindent elkövetünk, hogy mindenképpen megoldást találjunk arra, hogy az Önök gyermeke is legyen videózva egy másik időpontban, de garantálni nem tudjuk.
  • A VIP csomag kizárólagos filmezést tartalmaz, tehát azon a napon csak az Önök gyermekét filmezzük, és a dátumot Önök határozhatják meg, amennyiben az óvodának is megfelel, valamint az adott napra nekünk is van még kapacitásunk. Három-négy nappal előtte érdemes egyeztetni.
  • Nem, amennyiben olyan az időjárás, hogy a gyerekek nem tudnak kimenni az udvarra (csapadékos, kivéve a hóesés), akkor aznap nincsen filmezés, hiszen az udvaron történt események fontos és érdekes részét képezik a filmeknek.
  • Mivel alapelvünk, hogy mindenkiről készüljön, akiről rendeltek, ezért egy-egy filmezős időszakban akár egy-két hónapot is tolódhat ez a nap, hiszen három dolognak is teljesülnie kell, hogy minden stimmeljen (időjárás, főszereplők ottléte, óvoda részéről ne legyen kifogás vagy más program)
  • Általában 8:00-8:15-től az ebéd utáni lefekvésig. Az utolsó snitteket, akkor vesszük fel, amikor az óvónő már mesét mond a gyerekeknek, ezzel a jelenettel zárul majd minden ovifilm.
  • Részünkről nem, hiszen mi egy átlagos ovis napból készítünk filmet. Az viszont, hogy milyen ruhában, esetleg frizurával szeretnék, hogy gyermekük szerepeljen, az már az Önök kompetenciája..
  • Igen, érdemes, hiszen így jó eséllyel több és cselekményt filmezhetünk le, és így a végeredmény is színesebb, történésekben gazdagabb lehet.
  • Ez teljesen gyermekfüggő. Van olyan gyermek, akinek az a jó, ha már előre tud róla, de van olyan is, akinél ez fordítottan hat, és túlságosan rákészül a filmezésre. A sokévnyi tapasztalat azonban szinte mindig segít abban, hogy az esetleges elfogódott viselkedésből adódó problémákat kiküszöböljük.

Filmezés módja

  • A legtöbb jelenet filmezése nagyon közelről, 1-2 méterről történik, mégpedig úgy, hogy a szereplők mozgása, helyváltoztatása esetén az operatőr együtt él a cselekménnyel, és ő is jön-megy, akár fut vagy mászik is velük együtt, miközben forog a felvétel. Ettől a típusú filmezéstől válnak vizuálisan igazán eredetivé az ovifilmek, és egyáltalán nem mellékesen a közelségből adódóan a közöttük hallható párbeszédek is jobb minőségben kerülnek rögzítésre. Ezen kívül készülnek még felvételek a cselekménytől függően különböző más távolságokból is. A felvétel során arra is figyelmet fordítunk, hogy változatos és váltakozó beállításokból videózzunk, hogy a film vizuálisan még rövid időre se laposodjon el.
  • Mivel a legtöbb jelenet testközelből van felvéve, így a párbeszédek jellemzően jól hallhatók. Ezek minőségét azonban az adott háttérzaj befolyásolhatja. Ez egy olyan tényező, amit nem lehet kikerülni, de az utómunka során szempontként funkcionál a snittválasztást illetően.
  • Nem, az összes történést az operatőr csak lereagálja, de nem befolyásolja. Olyan azonban előfordul, hogy az óvónők segítségét kérjük, hogy katalizálják az érdekes cselekményeket, hiszen ők azok, akik ismerik a gyerekeket, tudják, ki kivel, mit szeret játszani.

Elkészülési idő

  • Az utómunka időigényes feladat, így a filmek elkészülési ideje, időszaktól függően 3-6 hét. A film aktuális állapotáról, várható elkészülési idejéről azonban bármikor tudnak tájékoztatást kérni.

Csomagolás

  • Ez a kifejezés nálunk az adathordozók formájára, és azok egyéb jellemzőire utal
  • Az alapár a fáljformátumot tartalmazza, tehát a filmet ebben a formában küldjük el mindenkinek a Google Drive szolgáltatás segítségével. Az engedély birtokában onnan tudják letölteni a számítógépükre, vagy azon a rendszeren belül is megtekinthetik (pl telefonon). Ez azonban csak néhány hónapig elérhető, mert utána mi a Drive-unkról törlődik az anyag.
  • Lehetőség van még DVD-n és pendrive-on is megrendelni a filmeket. Mindkét esetben tokban (műanyag illetve fém), egyénileg kivitelezett borítóval ellátva tehetik ezt meg.

Szállítás és fizetés

  • Banki átutalással. A film emailben való elküldése során minden a fizetéshez szükséges információt feltüntetünk a levelünkben, de ezeket az email-hez csatolt számla is tartalmazza.
  • A mi esetünkben a készpénzes fizetés csak akkor lehetséges, ha az óvodának nincs kifogása az ellen, hogy közvetítőként működjön.
  • Banki átutalással. A film emailben való elküldése során minden a fizetéshez szükséges információt feltüntetünk a levelünkben, de ezeket az email-hez csatolt számla is tartalmazza.
  • A mi esetünkben a készpénzes fizetés csak akkor lehetséges, ha az óvodának nincs kifogása az ellen, hogy közvetítőként működjön.
  • A tokba csomagolt DVD-ket és pendrive-okat vagy csomagküldő szolgáltatással juttatjuk el Önökhöz, vagy az óvodába szállítjuk ki. Az előbbi szállítási díj fejében, de kiszámítható érkezéssel, az utóbbi pedig ingyenes, de nincs meghatározott szállítási nap, legkorábban, ahogy el tudjuk juttatni az óvodába.

Személyiségi jog

  • Amennyiben ezt hivatalosan is jelezni szeretnék, úgy a Megrendelés oldalon az Óvoda-Csoport-Gyermek neve adatok megadása mellett válasszák ki a „Nem engedélyezem, hogy a gyermekemről videófelvételek készüljenek” opciót! A gyakorlatban azonban az is elegendő, ha szólnak az óvónőknek, hogy jelezzék számunkra ezt a kérést.

Oviképek

  • Az oviképek nem egy külön fotózás eredményeképpen készülnek, hanem a filmes nyersanyagból nyerjük ki őket, mégpedig úgy, hogy a vágóprogramban kockánként léptetjük a filmet, így találva meg azokat a pillanatokat, melyek mind a képalkotás, mind pedig a képélesség szempontjából megfelelőek erre a célra.
  • Egy-egy kép 80-110 Kb-os
  • E-mailben mind csatolt fájlokként, mind pedig tömörített mappában is, így a képek telefonon való megtekintése, és a teljes anyag egy kattintással való letöltése is egyaránt lehetséges.

Garancia

  • Teljeskörű garanciát vállalunk arra az esetre, amennyiben a film nem nyerné el a tetszésüket. Amennyiben a megtekintést követően Önök úgy döntenek, hogy nem szeretnék letölteni a filmet, akkor ettől még a fizetés előtt elállhatnak.